Az Egészséges Vásárhely Program keretében idén is folytatódik az iskolás lányok méhnyakrák elleni védőoltása. Már elkezdték a vásárhelyi hetedik osztályos lányok oltását, melynek kertében idén 182 gyermek kapja meg a védettséget biztosító vakcina első adagját. A három részből álló oltássorozat végén a korosztályban 86 %-os lesz az átoltottság aránya.
Az Egészséges Vásárhely Program keretében 2008-ban kezdték azt a kampányt, melyben előre tervezett módon a 7. osztályos lányokat oltják be a méhnyakrákot okozó Humán Papillóma Vírus ellen. Idén ősszel kezdték meg a vásárhelyi illetőségű, hetedik osztályos lányok oltását, melynek keretében 182 gyermek kapja meg a védettséget biztosító három vakcina első adagját.
– Ha visszatekintünk a 2008-as időszaktól kezdődően 1181 leánygyermek ingyenes oltását jelenti, és az átoltottságot illetően 86 %-os az az arány, amely az ilyen korú lányoknál csaknem teljes védettséget okoz – mondta dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház – Rendelőintézet főigazgatója.
Azok a lányok, akik a nemi élet megkezdése előtt részesülnek ebben a kombinált oltásban, és a felnőtté válásuk során rendszeresen részt vesznek a szűréseken, 94 %-ban van esélyük arra, hogy elkerüljék a ma még halálos méhnyakrák kialakulását.
– Az ilyen, úgynevezett primer, azaz elsődleges megelőzési módszereknek, mint ahogyan a korai felismerésnek a prevenciós kör második szakaszának is az a lényege, hogy időben kezdjük el, és hosszútávon tartsuk fenn. Azért fontos ez, mert a méhnyakrák vagy az emlőrák kialakulása hosszú éveket vesz igénybe. Vannak olyan életkorok, amelyekben jellemzően megjelenik ez a betegség. Oltással, de a méhnyakrák kezelésénél a kórokozó oltással történő kizárásával csökkenthető a betegség kialakulásának lehetősége – mondta Kallai Árpád.
A HPV elleni védőoltás költségeihez az önkormányzat mellett a Magyar Vöröskereszt is hozzájárult. A megelőzési programot dr. Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár, aki a múlt héten járt Vásárhelyen, unikálisnak nevezte. Költségei pedig elenyészők ahhoz képest, amelyet a betegség gyógyítására kellene fordítani, így biztatóak a jelek, hogy a döntéshozók a jövőben is beépítik a biztosításához szükséges forrásokat a mindennapi költségvetésbe.