Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ingyenesen kérhető az Alaptörvény a Városházán

Tavasszal fogadta el
az országgyűlés Magyarország Alaptörvényét. A kormány
valamennyi magyar állampolgár számára díszes, dedikált példányt
biztosít, amit ingyenesen lehet igényelni a Polgármesteri Hivatal
Lakosságszolgálati irodáján lévő Alaptörvény Asztalánál.

Hódmezővásárhelyen az
Alaptörvény Asztalánál az érdeklődő állampolgárok a kezükbe
vehetik az Alaptörvény díszes, dedikált példányát,
beleolvashatnak, és aki úgy gondolja, hogy szeretne egy ilyen
különleges kiadást, annak csak egy megrendelő nyomtatványt kell
kitöltenie, a kérelmet nyilvántartásba veszik, majd továbbítják
az Országgyűlés Hivatalához.

– A mai napig körülbelül
110-en jelentkeztek a Polgármesteri Hivatalban, hogy egy ilyen
díszes kiadást szeretnének – mondta dr. Makó András aljegyző.

A Polgármesteri Hivatal
földszint 16-os szobájában a várják azoknak az állampolgároknak
a jelentkezését, akik szeretnének egy saját példányt
Magyarország Alaptörvényéből, illetve segítenek az ehhez
szükséges kérelem kitöltésében is. Az Alaptörvény igénylése
nem kötött határidőhöz.

Megszakítás