Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ironman versenyre készül Hódmezővásárhelyen Major József

Számos nemzetközi és hazai versenyen szerepelt
eredményesen a ceglédi születésű Major József triatlonista. A sportoló most
Hódmezővásárhelyen tölt két hetet, úszóedzőtábort tart.

Úszás, kerékpározás és futás. Ezeket a sportszámokat kell
teljesíteniük a triatlonistáknak a versenyeken. Major József sportoló ezeket
profi szinten űzi, hiszen hatszoros győzelmet ért el magyar és külföldi Ironman
megmérettetéseken. Itt nagy fizikai erőnlétre van szükség, egyes versenyek
ugyanis több mint nyolc órán át tartanak. Jelenleg a vásárhelyi Strandfürdőben
tart kéthetes úszó edzőtábort.

– Tizenéves koromban kezdtem sportolni, akkor még a duatlon
versenyszámban. Akkoriban ismertem meg az Ironman versenyeket, ahol nagyobb
távokkal és nagyobb kihívással  kellett
szembenéznem. Jelenleg több mint 10 éve űzöm ezt a versenyt – mondta Major
József, triatlonos.

Az Ironman versenyeken a három sportágban 3,8 kilométer úszást,
180 km
kerékpározást és a maratoni távot, azaz 42 km futást kell teljesíteniük a
résztvevőknek. Major József január eleje óta készül az idei szezonra. Tervei
szerint legalább 5 megmérettetésen vesz majd részt.

Megszakítás