Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Iskolanap a Corvinban kiállítással, kóstolókkal, sportvetélkedőkkel

A Corvin Iskolanap keretében nemcsak a leendő gyakorlóhelyeiket ismerhették meg a tanulók, de képet kaptak a szakképzést érintő változásokról is. Volt terítési és csomagolási bemutató, divattörténeti kiállítás, egészségnevelési program, táncház, valamint sportverseny. A délig tartó diákprogramokat egészen három óráig a vállalkozók, gyakorlóhely-vezetők, meghívott vendégek és tanárok kötetlen szakmai beszélgetése követte.

Közös énekléssel kezdődött a HISZK Integrált Szakképző Központ Corvin Mátyás Tagintézményének iskolanapja a Fekete Sas Báltermében. A több helyszínen zajló programsorozat sokrétű ismeretszerzési és kikapcsolódási lehetőséget nyújtott a résztvevők számára.

– Hagyományos iskolanapunkat új formában rendeztük meg. Három helyszínen, a Fekete Sas épületében, a Városház utcán és a Kossuth téren zajlottak az események. Új formában, most a szülőket is invitáltuk, családi programokat szerveztünk, valamint egészségnevelő programokat. Nagyon fontos a számunkra, hogy partnereinket, a vállalkozásokat is bevontuk ebbe a programba – mondta Farkas Zsuzsanna, a HISZK Corvin Mátyás Tagintézményének igazgatója.

Az iskolával kapcsolatban álló, közel ötven vállalkozó a díszasztalok, díszcsomagok kiállításával mutatkozott be, de sokan a tanulók által, a gyakorlóhelyen készített ételeket hozták el.

A táncház, a lábtengó és pincérfutó verseny alkotta sportvetélkedők, és a filmvetítés mellett helyet kapott a rendezvényen egy divattörténeti kiállítás is, amelyen a 14. századtól egészen a 21. századig vonultatták fel az öltözködés jellemző stílusjegyeit a ruházati eladó szakma tanulói.

– Gondolkodtunk azon, hogy hogyan mutassuk be a munkánkat. Jött a gyerekektől egy ötlet, hogy bizonyos koroknak a ruhaviseletét állítsuk össze, készítsünk plakátot, és az iskolanapon állítsuk ki – mondta Árva-Nagy Sándorné, tanár.

A diákok programját a corvinos tanulók műsora zárta a Fekete Sas Báltermében, amelyre zenés-táncos produkcióval készültek. Délután a meghívott vendégeknek és a pedagógusoknak cukrász bemutatóval, valamint a diákok által készített ételekből álló kóstolóval kedveskedtek, amelyet egy kötetlen beszélgetés közben fogyasztottak el.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet giriş
Megszakítás