Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ismét a kontinens legjobbja lett Kajó Kinga

Kajó Kinga, a Hód Fitnesz SE
kiválósága az izlandi Európa-kupán szerzett aranyérmet. A
vásárhelyi fitnesz versenyző ezúttal is esélyesként lépett színpadra, hiszen
korábban már három alkalommal végzett a kontinensbajnokság első
helyén.

Kajó produkciója ezúttal Michael Jackson
zenéjére épült, ebben az évben folyamatosan ezt a koreográfiát gyakorolta a
fiatal tehetség. Kinga a harmadik korcsoportban szerepelt, ahol végül sikerült
is megszereznie a győzelmet. A Hód Fitnesz SE vezetőedzőjétől, Rácz Ildikótól
megtudtuk: tanítványa a produkció bemutatása során hozta a megszokott
színvonalat, szerencsére nem volt ezúttal sem nagy rontása, bár apróbb hibák
azért akadtak. Így is a magyar versenyzők közül a legmagasabb pontszámot kapta
és öt tizeddel előzte meg a második helyezettet, győzelméért egy nagyon szép
kristály kupát vehetett át.

A rendezéssel kapcsolatban megtudtuk: az
izlandiak elfogadhatóan teljesítettek, bár a szigetország komoly gazdasági
válsága némileg éreztette a hatását. Ez elsősorban a kiszolgálás minőségén,
valamint a nézőszámon volt érzékelhető, a rangos versenyen nagyjából annyian
voltak, mint egy hazai országos bajnokságon.

Rácz Ildikó arról is beszámolt, további két
felnőtt sportoló felkészítésében nyújtott segítséget, az egyikőjük győzött, a
másik fitnesz versenyző pedig harmadik lett az Európa-kupán. A Hód Fitnesz SE
tagjaira már a hét végén újabb fontos feladat vár. A csapatok országos
bajnokságon szerepelnek, amelynek ezúttal igen nagy a szerepe. A legjobb
teljesítő csoportok ugyanis közel kerülnek ahhoz, hogy a soron következő
világeseményeken a magyar színeket is képviselhessék.

Megszakítás