Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ismét együtt a Gazdabálon

„Már most mondom, hogy a 102. Gazdabál 2008. január
13−án lesz, hogy időben meg tudják venni a belépőjegyet” – kezdte rövid
köszöntőjét Huszár Lajos március 3−án a hódmezővásárhelyi Fekete
Sasban, a 101. Gazdabálon.

A Gazdasági Egyesület elnöke kiemelte, Hódmezővásárhelyen négyszer
annyi föld jut egy főre, mint az Európai Unióban, ugyanis az 50 ezer
lakosú város 50 ezer hektáron gazdálkodik.
A bálon köszöntőt mondó
Dr. Lázár János szerint azért fontos esemény a Gazdabál
Hódmezővásárhely életében, mert állandó értéket képvisel. A nagy
hagyományokra visszatekintő bálra eljöttek olyan gazdák, akik már a
világháború ideje alatt is részt vettek a rendezvényen. Velük
beszélgetve megtudhatjuk, milyen volt a bál azt ő idejükben. Azért is
népszerű a Gazdabál, mert önfeledt szórakozást nyújthat mindenkinek még
a jelenlegi nehéz időkben is.
A Gazdanapot megkoronázó rendezvényen
a nyitótáncot idén is a Lutor Gyula Színpadi és Szalontánc Egyesület
járta, a talpalávalóról a bálteremben Labozár Antal és zenekara, az
étteremben Arany-Tóth Attila és zenekara gondoskodott. Az est
háziasszonya Szabó Sára, a Rádió 7 csinos szerkesztő-műsorvezetője volt.
A
tombola idén is különleges főnyereménnyel, egy csikóval kecsegtette a
szerencséjüket próbára tevőket, és természetesen a hagyományokhoz híven
a Gazdanap eseményeiből idén is megszületett az Éjféli Újság, melyet
már a tombolahúzást követően megvásárolhattak a bálozók.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás