Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ismét Hódmezővásárhelyen nyaralnak a kisperegi ikrek

Szüleik és testvérük kíséretében ismét Hódmezővásárhelyen vendégeskednek a 14 éves,  kisperegi Szabó ikrek. A sziámi ikerpárt közel másfél évtizeddel évvel ezelőtt a szegedi klinikán választották szét, Izabella fogyatékkal él, Melinda egészséges. Vásárhelyre évek óta visszajárnak, ahol a Csodaházban segítik a sérült kislány fejlesztését.

Ismét Hódmezővásárhelyen nyaralnak a kisperegi Szabó ikrek, Melinda és Izabella, akiket szüleik és nagyobb testvérük, Brigitta is elkísért. A sziámi ikerpárt 14 évvel ezelőtt Szegeden, a klinikán választották szét, Vásárhely ekkor vette párfogásába őket. Tavaly, az augusztus 20-ai ünnepségen itt tettek állampolgári esküt is, és minden évben egy-két alkalommal a vásárhelyi önkormányzatnak, a különféle intézményeknek, és alapítványoknak köszönhetően vendégül látják őket a városban.

Az utaztatásukról a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány gondoskodik, a kocsit, amivel elhozzák őket, a Bethlen Gábor Református Gimnázium adja kölcsön, a strand kempingjében pihenhetnek és élvezhetik a víz jótékony hatásait, a Hód-Menza az étkezésüket biztosítja, és a Csodaházban megvalósul Izabella, a sérült kislány fejlesztése is.

– Iza fejlesztése egy komplex fejlesztés. A délelőtt folyamán gyógytorna foglalkozásokon vesz részt, illetve ezt követi egy hidroterápiás foglalkozás, majd ezután egy csoportfoglalkozás, ahol próbáljuk a saját gyermekkörnyezetében szocializálni: festésen, játékokon, kézműves foglalkozásokon vesz részt – mondta Debreczeni-Beretzk László, a Csodaház szakmai vezetője.

Izabella inai megrövidültek, deformálódtak a végtagjai és a gerince, de a fejlesztéseknek köszönhetően mára arra is képes, hogy felálljon, de a kommunikáció területén fejlődött a legtöbbet: otthoni környezetben tanulhat. Most második osztályos.

– Az itteni gyógytornászok is látják, hogy nagyon sokat fejlődik, mostanában nagyon sokat beszél, nagyon sokat ügyesedett. Most kezd állni, csak kell még, hogy egy kicsit segítsük, fogjuk – mondta Szabó Imre, Izabella édesapja.

Izabella számára elengedhetetlen, hogy nyugodt, családi környezetben történjenek a foglalkozások, ezért a kezelésekre a család többi tagja is elkíséri, akik a szakemberek tanácsaira is figyelnek, hiszen a sérült kislány fejlesztését otthon folytatják tovább. Közülük leginkább ikertestvérével, Melindával elválaszthatatlanok.

– Hazamegyek az iskolából, és együtt tanulunk, szoktunk játszani, sokat vigyázok Izikére, játszunk kint az utcán, sok programot csinálunk együtt – mondta Szabó Melinda.

Ittlétük alatt délelőttönként két-három órát tölt a család a Csodaházban, majd a kempingben lévő, a város által biztosított szállásukra sietnek, hogy ha idejük engedi, a termálvízben lazítsanak, pihenjenek.

Megszakítás