Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ismét megtisztította a Tisza partot a Zöld Szikla Alapítvány

Összegyűjtötte a
Tisza mentén található hulladékot a Bodzási út végén a Zöld Szikla Alapítvány.
A szemétszedési akciót immár negyedik alkalommal rendezték meg.

„Újra a szemetek ellen a balczi réten” címmel rendezte meg
hulladékgyűjtési akcióját a Zöld Szikla alapítvány, melynek célja a Tisza partjának
rendbetétele, takarítása volt. A csapat hatalmas zsákokkal indult el a
turistaösvényen a Bodzási út végéről, egészen a Tisza-parti rakodóig és minden
nem odavalót összeszedtek. Sulyok Zoltán, az akció szervezője elmondta, a
mostani akción kevesen vettek részt, de annál szorgalmasabbak voltak.

– Nem vagyok elkeseredve a kevés létszám miatt, volt olyan
év mikor csak ketten indultunk el, volt amikor tucatnyian. Nem a létszám a
lényeg, hanem a hozzáállás, hogy gondoskodjunk a környezetünkről és persze nem
elhanyagolható szempont a mozgás és a jó társaság sem – mondta Sulyok Zoltán,
az akció szervezője.

Az önkéntes
csapatot a Kiskunsági Nemzeti Park is támogatta, tőlük az elmúlt években többen
is harcba szálltak a szemét ellen.

Megszakítás