Immár
14. alkalommal látogatott Vásárhelyre az Eötvös Cirkusz a „Mi van a puttonyban”
című előadásával. Idén közel kétezer
néző volt kíváncsi a tornászokra, a bohócműsorokra és az egzotikus állatok
bemutatójára.
Létratáncoltatás, artistabemutató, bohócok és sok más
előadással várta a fiatalokat a „Mi van a puttonyban” című előadáson. Az Eötvös
Cirkusz műsora már évek óta nagy sikert arat a fiatalok körében, erre az is
bizonyíték, hogy immár 14. alkalommal léptek fel a Hódtói Sportcsarnokban.
Már a 14. alkalommal lép fel az Eötvös Cirkusz a „Mi van a
puttonyban” című előadásával, melynek egyik főszereplője maga a Mikulás. Idén a
délutáni előadásunkra közel ezer, míg az esti műsorra kilencszáz jegy kelt el –
mondta Vékony László, sportszervező.
A műsor mellett környezetvédelmi és közlekedési
vetélkedőn is kipróbálhatták a tudásukat a fiatalok. A kérdések a biztonságos
kerékpározás szabályaira és a környezetvédelem fontosságára hívták fel a
figyelmet. A nyertesek egy- egy apró karácsonyi ajándékkal gazdagodtak.