Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

IV. Nagy Sportágválasztó a városi stadionban

Harmincöt sportág képviseltette magát, de az Egészséges Vásárhely
Program szervezésében a helyszínen fogászati szűrést is végeztek.

A IV. Nagy Sportágválasztó pénteken
vette kezdetét a Városi Stadionban. A rendezvényt dr. Kószó Péter
alpolgármester nyitotta meg, a vásárhelyi fiatalok figyelmébe ajánlva a helyi
sportegyesületeket. Fekete Ferenc sporttanácsnokkal ígéretet tettek arra, hogy
a stadion hamarosan a 21. századi feltételeknek megfelelően fogja szolgálni a
sportolni vágyókat.  A többnapos
rendezvény a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség szervezésében került
lebonyolításra.

– Ebben a mai, furcsa, egy kicsit
elembertelenedett világban a sport lehet az, ahol a gyerekek megtalálhatják a
normális létnek a kereteit, és itt tényleg választhatnak. Amelyik sportág
számít a városban, az itt van, ki lehet próbálni – mondta Sarusi-Kiss József
főszervező.

Harmincöt sportággal, élsportolókkal,
edzőkkel találkozhattak a kilátogatók. Városi szinten újdonságnak számító
mozgásformák is képviseltették magukat, például a baseball, vagy a pilates,
amelyek eddig nem szerepeltek a Nagy Sportágválasztón.

– Pilates egy német férfi volt,
aki a 20. század elején találta ki ezt a sportágat, ez a jóga és a gimnasztika
keveréke, tehát ő ötvözte a nyugati és a keleti mozgáskultúrát – mondta Kardos
Eszter Éva okleveles pilates edző.

A Nagy Sportágválasztó helyszínén
ingyenes fogászati szűrést is végzetek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és
az Egészséges Vásárhely Program szervezésében. Minden esemény, amely a
prevencióra lehetőséget ad, értékes az EVP 
számára. Itt játékos formában, pozitív élmények mellett került sor a
fogászati szűrésre – mondta Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója.

Megszakítás