Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Izzókat cserélnek a nyugdíjasok

Energiatakarékos izzókra cserélhették ki régi villanykörtéiket teljesen
ingyenesen azok a vásárhelyi nyugdíjasok, akik előzetesen jelentkeztek a
Nyugdíjas Szövetség akciójára. Az egyesület egy pályázatnak köszönhetően közel
kétezer darab energiatakarékos égőt oszt ki a napokban a rászorultaknak.

– A Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség januárban egy sikeres pályázatnak
köszönhetően kétmillió-nyolcszázezer forintot nyert a Környezetvédelmi és
Vízgazdálkodási Minisztériumtól, az úgynevezett „Izzócsere programon”. Az
összeget energiatakarékos izzókra költhették el, amelyből végül 1879 darabot
sikerült vásárolniuk – tudtuk meg Oskovics Györgytől, a szövetség elnökétől,
aki azt is elmondta: így 250 nyugdíjason és hozzátartozóikon tudtak segíteni a
városban.

Ma a Tabáni Nyugdíjas Klubban szervezték meg az izzócserét. Az akció iránt
igen nagy volt az érdeklődés, aki élni szeretett volna a lehetőséggel, annak
már előre egyeztetnie kellett, hogy hány darab régi égőt tud elhozni, mivel ezekért
cserébe kaphatta meg teljesen ingyenesen az újakat.

Összesen huszonkét nyugdíjas klubban szervezték meg az izzócsere programot.
Holnap délelőtt tíz órától a Nyugdíjas Lakóparkba várják azokat az
érdeklődőket, akik előzetesen már jelentkeztek az akcióra.

Megszakítás