Januártól már a külterületen élő óvodásokat is
elviszik az intézményekbe az iskolabuszok. A járatokon névsorolvasást tartanak
és tanár felügyel a gyermekek biztonságára.
2007 óta szállítja iskolabusz a város oktatási intézményeibe
a külterületen élő diákokat. Az ingyenes járatok reggelente felveszik, majd
délutánonként hazaszállítják a vásárhelyen tanuló batidai, erzsébeti,
szikáncsi, kopáncsi és vajháti gyerekeket. Jelenleg közel kétszázan veszik igénybe a lehetőséget, idén az utazók
száma emelkedik.
– Év elejétől az óvodások is bekapcsolódhatnak a programba.
További újítás még, hogy névsorolvasást vezettünk be az adott szakaszokon.
Minden reggel regisztráljuk a gyerekeket, így nyomon követhető a hollétük. Ha a
nap végén nem érkezik meg a tanuló a buszhoz, azonnal felvesszük a kapcsolatot
az adott oktatási intézménnyel és ha szükséges a járat megvárja a későket –
mondta Balázs József oktatási referens.
A gyerekek biztonsága és nyomon követhetősége mellett ezzel
az önkormányzat is rendszeres és pontos visszajelzést kap a járatok
kihasználtságáról.