Jótékonysági gyermeknapi programot tartottak az
Egyesített Bölcsődei Intézményben. A rendezvényen befolyt összegből udvari és
egyéb játékokat vásárol az intézmény.
A városban három telephelyen működik bölcsődei ellátás, a
Teleki, az Oldalkosár, valamint a Hóvirág utcában. Ez utóbbi rendelkezik a
legtöbb férőhellyel, így a gyermeknapi rendezvényt is itt tartották meg. Közel
200-an vettek részt rajta, ahol többek között lovagolni és kézművesedni is
lehetett.
– Azért van erre a programra szükség, mert segít a
családokat összekovácsolni. Közben pedig a szülőkkel való együttes tevékenység
a gyerekek személyiségfejlődését is pozitív módon befolyásolja- mondta Kenézné
Kopornyik Judit, az Egyesített Bölcsődei Intézmény szaktanácsadója.
A szülők nemcsak egy kellemes délelőttöt tölthettek a
bölcsödében, hanem egyúttal az intézmények eszközparkjának fejlesztését is
támogatták.
– A gyermeknap bevétele a Bölcsődés Gyerekekért Alapítvány
kasszájában kerül. Ebből az összegből udvari, illetve a beltéri játékokat szoktunk
vásárolni, hiszen ezek a rendszeres használat miatt elkopnak. Nagyon szép
eszközöket vettünk eddig is, melyeket rendszerint a szülőnek is megmutatunk –
tette hozzá a szaktanácsadó.
Minden évben szerveznek ilyen jótékonysági akciót, ahol a
belépőből, a büféből, illetve a tombola árából befolyt összegnek köszönhetően
számos fejlesztés megvalósul.