Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Játszóteret kaptak ajándékba a gyerekek

lol

 

 lol

Sok éves álma teljesült az új-kishomoki gyerekeknek: a hódmezővásárhelyi önkormányzat tegnap hivatalosan is átadta nekik a Szikes utcai játszóteret.

 

lol

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt felajánlása nyomán indult el a kezdeményezés, ők 250 ezer forintot adtak bele, a szükséges 3 millió forint gyűjtésből, magánszemélyek, cégek felajánlásából adódott össze, emlékeztette a megjelenteket Márki-Zay Péter polgármester. A területen a biztonságos, homokkal borított játszótér mellett szánkódomb, kisebb gyerekeknek való biciklis ugratók, pingpongasztal is helyet kapott. Tavaszra focipályát alakít ki az önkormányzat, de ivókút és közösségi ház építése is szerepel a tervek között.

 

A tegnapi ünnepélyes átadáson nagy létszámmal volt jelen a Hód-Judo SE, a játszóteret körülvevő fák elültetésében vállaltak komoly szerepet. Tették ezt azért, mert a Nemzetközi Judo Szövetség az október 28-i judo világnapja alkalmából idén világszerte faültetésre biztatta a tagokat.

 

lol

A homokozóba egy édesanya játékokat vitt, amelyek mindig ott várják majd a kisgyerekeket. Ehhez a kezdeményezéshez más is csatlakozhat. A szülők kérése mindössze annyi: mindenki vigyázzon rájuk és a törötteket mindig dobják ki.

Megszakítás