Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Javítják a 45-ös utat

Javában tart a 45-ös útnak, Hódmezővásárhely határában két kilométernyi
szakaszon a felújítása. A kemény fagyok miatt az aszfalt több helyen megrongálódott. A kátyúzást úgynevezett nagy felületű javítások keretében
végzik el.

Hódmezővásárhely határában a 46-os és 48-as
kilométerkő között mindkét oldalon egy héttel ezelőtt  kezdődött el a téli
időszak során megrongálódott útszakasz felújítása. Számos kátyú tarkította az
aszfaltot, melyeket nem egyenként, hanem egyszerre, nagy felületű javítások
keretében tüntetnek el a Közútkezelő Kht. dolgozói. Az előírás szerint 30-tól
800 négyzetméterig terjedhet egy-egy ilyen felújításra váró terület. Ezekről a
részekről már lemarták a betont, és most 6 centiméter
vastagságban új aszfaltréteget raknak rá. Az út karbantartása – természetesen –
hatással van a közlekedésre: az autósoknak útszűkületre kell számítaniuk, a
forgalmat pedig jelzőőrök irányítják. Az ütemterv alapján tíz napra van szükség
a javítások elvégezésére, a csapadékos időjárás azonban késlelteti a munka
menetét.

Megszakítás