Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Jegyzői nyilatkozat

NYILATKOZAT

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Jegyzőjeként a helyi közéletben és a sajtóban megjelent személyeskedő támadásokkal kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszem:

Az önkormányzat köztisztviselői a városért dolgoznak. Munkájuk sikerességét és megítélését kizárólag a közérdekű feladatok színvonalas ellátása alapján lehet és szükséges értékelni. A köztisztviselőket a magyar jogrend egyértelműen nem közszereplőnek minősíti: személyiségi jogaikat, különösen a magánélethez való jogukat a törvény kiemelten védi. A közszolgálati tisztviselőről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, az Alaptörvény, valamint a magánélet védelméről rendelkező jogszabályok alapján minden köztisztviselőt fokozott védelem illet meg a magánélete tekintetében, és csak a munkájával összefüggésben álló kérdések lehetnek a közbeszéd tárgyai.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az elmúlt években a város köztisztviselői egyértelmű szakmai elvek mentén, a hivatásrendjükből eredő etikai szabályokat betartva dolgoztak a vásárhelyi polgárokért, és ezt minden, a hivatalhoz vagy vezetőihez kötődő kommunikációban figyelembe vette a közgyűlés és a helyi sajtó. A helyi politikában egyfajta minimumként mindig is elfogadták és betartották azt az alapelvet, hogy a köztisztviselők magánélete nem képezi politikai vagy sajtóviták tárgyát, a közigazgatási tevékenységük pedig kizárólag a város szolgálatára irányul.

Ezért Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Jegyzőjeként határozottan tiltakozom minden, köztisztviselőket érő, magánéletüket firtató vagy politikai vitákban felhasználó támadással szemben. Kérem a sajtó és a közvélemény minden szereplőjét, hogy tartsa tiszteletben a magánélethez való jogot, a köztisztviselők személyiségi jogait, és ne használja fel őket méltatlan politikai célok érdekében, különös tekintettel arra, hogy nem közszereplők, hanem a polgárok szolgálatára felesküdött szakemberek.

Hódmezővásárhely, 2025. szeptember 15.

Angyal Zsolt

Hódmezővásárhely Megyei Jogó Város Jegyzője

A nyilatkozat eredeti aláírt verziója megtekinthető: 

Megszakítás