Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Jelentős segítség az ingyenes tűzifa

A mai napon az újvárosi és a belvárosi városrészből érkeztek a rászorulók az ingyenes
tűzifáért. Molnárné Kecskeméti Rita az újvárosiak települési képviselője szerint, ha csak átmenetileg is, de nagy segítség az öt mázsa tüzelő, amit egy-egy család kaphat az önkormányzattól.

Hódmezővásárhely Megyei jogú Város
Önkormányzata az előző évekhez hasonlóan idén is segíti a nehéz anyagi körülmények
között élő polgárokat ingyenes tüzifával. Idén elsősorban azokat támogatja a
város, akik megromlott  egészségügyi
állapotuk vagy előrehaladott életkoruk miatt nem tudnak részt venni a
nyesedékfa gyűjtésben, amire erdész engedélye mellett a Kása erdőben lesz
lehetőség. Engedélyt a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési csoportjánál
lehet kérni.

Ma a belvárosban élő és az újvárosi
rászorulók kapták meg az önkormányzat tüzelőtámogatását.

– Az állam már elengedte, az önkormányzat azonban
minden létező erőforrását kihasználva még fogja az emberek kezét. A
faosztással nem kötelező feladatként is segíteni próbál. Napjainkban az 5
mázsa tűzifa komoly támogatás a családoknak vagy az egyedül élő nyugdíjasoknak,
hiszen ha nem is egész télen, de jó ideig megoldja a fűtésproblémát –
fogalmazott a mai faosztáson Molnárné Kecskeméti Rita, Újváros települési
képviselője.

Megszakítás