A Sóshalmi és a Székkutasi olvasókör összefogásában került megrendezésre az
idei aratási ünnepség. A zenés, táncos előadások mellett bemutatták a régi
aratás hagyományos kezdetét is. A jelképes munka után mindenki kaphatott egy falatot az
új kenyérből.
Az esős idő miatt igaz jelképesen, de megalkudott a gazda az aratókkal és
megindulhatott a munka Sóshalmon. A Székkutasi Lovas Klub felvonulása és a
bemutató kaszálás elmaradt, de a szervezők gondoskodtak egyéb szórakozási
lehetőségekről.
– A programok között szerepel a kaszások alkuja a gazdával, de a vendégeket
fellépők is szórakoztatják. Műsort ad a székkutasi tánccsoport és a Kamilla
népdalkör, a zenéről pedig Labozár Antal gondoskodik. Reméljük kereknek és
élvezetesnek találták a napot a vendégeink – foglalta össze Imre Pál, a
Sóshalmi Olvasókör elnöke.
Imre Pál elmondta, a régi, hagyományos kézi aratás napokig is
eltartott. Többen összefogva mentek a földekre és sokszor a holdfény alatt is
folyt a munka. A learatott kenyérgabonából a feladatok végeztével az asszonyok
megsütötték az új kenyeret.
– A legtöbb helyen augusztus 20-án szegik meg az új kenyeret, de mi úgy
gondoltuk, hogy aratás után mindenkinek jól esik majd egy-két finom falat. A
hagyományokhoz híven a Tisza felé fordítva megkereszteltük a kenyeret, majd
mindenki kapott egy falatot belőle – mesélte Imre Pál.
A székkutasi hagyományőrző életet a Sóshalmi Olvasókör példájára
alakították ki 2007-ben. A két olvasókör közötti baráti kapcsolatot a közös
ünnepek is tükrözik: az aratóünnep vagy a szüreti mulatság.