Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Jelmezben futottak

A két Lotti, Szörnyella, de még a török
császár is futott a hét végén Vásárhelyen, az Erzsébet ligeti játszótéren
kijelölt pályán. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ által szervezett
futókarneválon minden induló farsangi jelmezbe bújt.

A
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ ebben az évben több, a farsanghoz
kapcsolódó programot szervezett. Ilyen témában rendezték meg a legutóbbi „nem
csak nőknek” rendezvényt, az alsó tagozatosok a városi farsangon mutatkoztak
be, most pedig a lakosság teljes körét próbálták megszólítani a hétvégi,
Farsangi Futókarnevállal.


Meg akartuk mozgatni még a farsangi szezon végén a város lakosságát egy kicsit.
Jelmezes futást szerveztünk, az a feltétele a részvételnek, hogy mindenki
legalább egy kis álarcot, vagy legalább valami jelképes jelmezt vegyen magára –
adott tájékoztatást a BMK programszervezője, Terjékné Kaposi Andrea.

Szép
számmal gyűltek össze a futni vágyók szombaton reggel az Erzsébet ligeti
játszótér bejárata előtt. Három kategóriában vághattak neki a távnak a
jelmezesek, korcsoporttól függően változó hosszúságú pályát kellett
teljesíteniük.


Olvastuk az újságban, hogy lesz ilyen farsangi futás, s mivel a farsangra nem
tudtam menni, így eljöttük ide két Lottinak öltözve – mesélte Kiszeli Boglárka.

A
Farsangi Futókarnevál minden résztvevője oklevelet kapott elmékül, a
leggyorsabbak pedig sporteszközökkel és mozijegyekkel is gazdagodtak az élmény
mellett.