Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Jelöléseket várunk a „Vásárhelyi Művészeti” díjra

vmuve

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 47/2020. (IX.11.) önkormányzati rendelete a 13. § -ban szabályozza a Hódmezővásárhely művészetéért elismerés odaítélésének lehetőségét.
A rendelet értelmében „a Közgyűlés a Bessenyei-díj hagyományait követve, annak eljárási szabályait alkalmazva „Vásárhelyi Művészeti” díjat adományozhat olyan személyeknek, közösségeknek, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában, harcban kimagasló teljesítményt nyújtanak/nyújtottak, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségében tevékenykednek, az ő munkáját folytatják. A díj az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás kategóriákban kiemelkedő teljesítményt nyújtó magánszemély, csoport részére adományozható.”
Kérjük Önöket, hogy 2020. november 1. napjáig juttassák el Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város jegyzőjéhez – írásban az alábbi postai címre elküldve dr. Tatár Zoltán jegyző Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1., vagy elektronikusan a jegyzo@hodmezovasarhely.hu címre – azon művészek (egy személy és/vagy csoport) szakmai életrajzát, akiket érdemesnek tartanak a „Vásárhelyi Művészeti” díjra.
Az elismerést a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva 2021 januárjában adják át.

A javaslatokat mindkét beküldési módon az alábbi linken elérhető nyomtatványon nyújthatják be: http://njt.hu/…/1600088438_varosi%20cimek…

További információ a 62/530-139-es, vagy a 62/350-125-ös telefonszámon kérhető.

Várjuk javaslataikat!

Megszakítás