Városi Sportnapon köszöntötte a hódmezővásárhelyi önkormányzat a tavalyi év legeredményesebb sportolóit. Az esemény díszvendége: Martinek János olimpiai bajnok öttusázó volt. A Jó tanuló, jó sportoló díjak mellett kiemelt teljesítményt nyújtó sportvezetőket, pedagógusokat, csapatokat is díjaztak. A sportcsarnokban pedig az „Akikre büszkék vagyunk” táblára újabb három név került.
A hódmezővásárhelyi kiválóságok mellett a kistérség több településén élő gyermek is elismerést kapott a polgármesteri hivatal dísztermében.
– A kitüntetettek bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket mind a tanteremben, mind a sportpályákon. Dicséret illeti a felkészítő tanárokat, edzőket, sportvezetőket is, akik egy új nemzedék jövőjét építik – mondta az ünnepségen Almási István polgármester.
Az eseményen díjat adott át Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó. Elmondta: a Magyar Öttusa Szövetséget képviselve érkezett a városba, hogy sportága utánpótlását erősítse. A helyi triatlon és öttusa szakosztály már megmutatta, hogy alkalmas a feladatra – tette hozzá.
Az ünnepségen a felnőtt és a szenior kategória mellett az utánpótláskorúakról sem feledkeztek meg, a testnevelők, az edzők és a sportvezetők munkáját is elismerték. Csapatokat is jutalmaztak, többen különdíjat kaptak az önkormányzattól.
Három kiváló sportembert neve került fel a Hódtói Sportcsarnokban lévő „Akikre büszkék vagyunk” táblára. Bán Sándoré, a hódmezővásárhelyi úszósport legnagyobb edzőegyéniségéé. Faragó Istváné, a SZEAC, majd a SZEOL irányító játékosáé, csapatkapitányáé, későbbi edzőjéé, valamint Szilágyi László kiváló NBI-es kosárlabdázó edző és testnevelő neve is megtalálható már az emlékfalon.