Jókai Anna volt a
vendége a Gondolkodó Polgár című programsorozatnak az Emlékpontban. Az egyik
legolvasottabb kortárs magyar író többek között keresztény hitéről, legutóbbi
munkáiról és Magyarország sorsáról beszélt a vásárhelyi közönségnek.
Jókai Anna „Godot megjött” című kötetét is elhozta
Hódmezővásárhelyre, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere volt. A
kritika szerint ez a mű lett a 21. századi „Ember tragédiája”. Míg Beckett
klasszikus drámájában nem jött el az, akit várva vártak, addig Jókai Anna
művében Jézus megérkezik.
– Ott áll az emberiség és vár, nézik az ajtót. De egy dolgot
tudnunk kell, hiába nézik, hogy a krisztusi erő odamegy és megfordítja
háromszor a kulcsot a zárban. Ebben segít nekünk, de a kilincset csak az ember
nyomhatja le. Ha nem nyomja le, nem fog bejönni az ajtón. Ez a cselekvési
ösztön, ez mozgat engem is. Épp ezért engem nem lehet pesszimistának nevezni,
optimista vagyok – mondta Jókai Anna Kossuth-díjas író, költő.
Jókai Annát az élet minden területén a keresztény hit
vezérli. Ez a gondolkodásmód jellemzi akkor is, amikor a magyarság Európai
Unióban betöltött szerepéről és Magyarország sorsáról vall.
– Az igazi hazaszeretet nem azt jelenti, hogy a másikat
gyűlölöm, mert ha Istent ismerem, akkor tudom, hogy minden egyes nemzetnek
megvan a maga feladata, kivétel nélkül. Én nem akarom, hogy a szomszéd tehene
megdögöljön, de azt viszont nagyon erősen akarom, hogy a saját tehenünket mi
fejjük meg – tette hozzá Jókai Anna.
Jókai Anna a 2002-es népszavazást nagy csalódásként élte
meg. Akkor született meg az „Ima Magyarországért” című költeménye, melyet meg
is zenésítettek, sőt azóta kórusok is éneklik. A költő azóta átírta a művet, ez
azonban nyomtatásban sehol nem jelent meg. A vásárhelyi közönség ennek ellenére
mégis megismerhette.