Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Jótékonysági estek az iskolákban

Tavaszköszöntő jótékonysági estet tartott két oktatási intézmény Vásárhelyen. A
Szent István Általános Iskola rendezvényén a tornaterem felújítására, a Szőnyi
Benjámin Református Általános Iskola bálján pedig a gyerekek táboroztatására
gyűjtöttek.

A Szent István Általános Iskola alapítványi bálját a Corvin Mátyás
Tagintézmény aulájában szervezték meg. A jótékonysági rendezvény már hagyomány
az iskolában, tavaly több, mint hatszázezer forintot gyűjtöttek össze. Az
összegből létrehoztak egy úgynevezett „Zöld tantermet” az iskolában, és
felújították a Téglagyári Tanösvény egy részét.

– Az idei tanévben úgy gondoltuk, hogy amennyiben lehetőségünk lesz rá, az
alapítvány bevételét a tornaterem parkettájának felújítására költjük. – mondta
el Ménesi Sándor igazgató.

A főiskola ebédlője adott otthont a Szőnyi Benjámin Református Általános
Iskola jótékonysági rendezvényének, amely a „Szülők estje” címet viselte. A
bálra tizenegyedik alkalommal került sor.

– Az est célja, hogy a résztvevők az iskola alapítványának támogatásán
keresztül a diákjainkat is támogassák. Szeretnénk, ha a nyári Biblia táborba
minél több gyermek eljutna, erre fogjuk költeni a bál bevételét – közölte
Hódiné Földesi Sára, az intézmény igazgatója.

Az idei tábor hat napos lesz, az igazgatónő reményei szerint közel száz
diákot tudnak majd elvinni.

Megszakítás