Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Jótékonysági estet szervezett az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola

Almási Éva színművész és Vajda Júlia operaénekes voltak az idei Aranyossy Gála sztárvendégei a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola Alapítványa minden évben jótékonysági estet szervez, hogy az intézményben működő lovasterápiás foglalkozáshoz, illetve az erre épülő lovas fesztiválhoz támogatást szerezzen.

Az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola kulturális bemutatóját először 1993-ban rendezte meg. Egy évvel korábban jött létre az intézmény alapítványa, hogy olyan lehetőségeket kutasson fel, amely nemcsak a sérült gyerekek tanulását támogatja, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy a hétköznapi életben jobban feltalálják magukat. A megoldást a lovasterápia jelentette, ám ennek működtetése komoly költségekkel jár, ezért az intézmény minden évben jótékonysági estet rendez.

– Minden évben megrendezzük a Lovasterápiás Fesztivált, amit igyekszünk pályázat útján bonyolítani, de mindig ki kell egészíteni már forrással is. Maga a lovasterápiás oktatás is, mely Kissné Hatvani Erika szakmai vezetésével működik az iskolában, nagyon költséges, mégis nagyon megéri, mert látványos eredményt produkál – mondta István Attila, az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola alapítványának kuratóriumi elnöke.

Az intézmény alapítványának sikerül minden évben híres embereket állítania a nemes ügy mellé. Idén Vajda Júlia operaénekes, és Almási Éva színművész is elfogadták a meghívást.

– Nagyon nagy örömmel jöttem. Úgy gondolom, hogy ez egy fantasztikus jó cél, amiért ez az alapítvány dolgozik, és amiért ezt a műsort létrehozta. Boldogan jöttem és én magam is nagyon nagy szeretetet kaptam, nagyon szépen köszönöm – mondta Almási Éva színművész.

Ezeken az esteken az intézmény diákjai is fellépnek, illetve kiderül, milyen jó kapcsolatot ápolnak más iskolákkal. A műsor egyik különlegessége ugyanis az volt, amikor Almási Éva a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola egyik tanulójával elénekelte a Hogyan mondjam el neked című slágert, ami olyan jól sikerült, hogy kétszer is megismételték az előadást.

– Ha az volt az eredeti célunk, hogy legyen egy integrált keretek között zajló terápiás lehetőség, akkor miért nem próbálnánk meg ezt a színpadon is. Így kerestük fel a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolát és a Bethlen Gábor Református Gimnáziumot, akikkel korábban is már jó kapcsoltunk volt, hiszen önkéntesek jöttek segíteni a mi gyerekeinket és fel is léptek a műsorokban. Így jött létre ez a koprodukció, hogy épek és sérültek együtt nagy művészekkel közreműködnek a színpadon – mondta Szabó Gáborné, az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola igazgatója.

A gálaesten az „Álomból ébredés” városi rajzpályázat eredményeit is kihirdették. Lelkes István festőművész a zsűri elnökeként elmondta, 24 intézményből 186 rajz érkezett, a vásárhelyiek mellett mindszenti, székkutasi és földeáki gyerekek is beadták pályaműveiket.

Megszakítás