Gyermekek számára rendezett jótékonysági koncerttel
vette kezdetét a „Tíz ezer gyermek karácsonya” című adománygyűjtő akció. A
Baptista Szeretetszolgálat vásárhelyi mozgalmát Pintér Béla jótékonysági
koncertje indította útjára.
Magyarországon 150 éve van jelen a Baptista egyház. Az utóbbi évtizedben a
Baptista Szeretetszolgálat komoly karitatív tevékenységet valósított meg a
határon túli magyarság bevonásával.
– Ebben a karitatív tevékenységbe illeszkedik a karácsony körüli speciális
akciónk a „Tízezer gyermek karácsonya, melynek lényege, hogy cipős doboznyi
ajándékokat gyűjtünk össze és olyan családoknak juttatjuk el, akiknek nem lenne
más karácsonyi ajándéka. Ebbe a programba a Csongrád megyei Baptisták is
bekapcsolódtak, így jutottunk Hódmezővásárhelyre, ahol már tavaly is sikerrel
valósítottuk meg a gyűjtést. Az idén úgy gondoltuk, hogy egy gyermek számára
rendezett karácsonyi koncerttel nyitjuk meg idei akciónkat – tájékoztatott
Balogh Barnabás a Szegedi Baptista Körzet lelkésze.
A Fekete Sasban Pintér Béla adott jótékonysági koncert. A vallási énekes
évek óta ír és ad elő dalokat, melyeket részben felnőtteknek, részben pedig
gyermekeknek szán. A muzsikát eszköznek tartja ahhoz, hogy az emberek
találkozzanak Istennel, ezért számos stílusban kipróbálta már magát.
– Mindenevő és mindenadó vagyok. Szolgálatom sarkalatos pontja, hogy a zene
ne legyen akadály. Régebben csak gyermekekkel zenéltem, akkor azt mondták ez
utcazene és bezárultak az ajtók. Készítettünk Gospel lemezt, régi egyházi
énekekből, így az egyház egy másik irányába tudtunk nyitni. Most egy ifjúsági
lemezen dolgozunk. A célom, hogy ne a zenei stílus álljon az Isten és az ember
közé – mondta Pintér Béla.
A koncert résztvevői is leadhatták cipős doboznyi adományaikat, de az
elkövetkezendő három szombaton a Baptista Egyház Táncsics Mihály utcai
székházába bárkit tehet felajánlást. Az összegyűjtött adományok szétosztásában
a Kagylóhéj Gyermekjóléti Szolgálat családsegítői is részt vesznek, így biztos,
hogy csak a rászorulók részesülnek a támogatásokból.