Az újvárosi református templom harangjának felújítására
jótékonysági koncertet rendeztek a hétvégén. A gyülekezet két tagja, Juhász
Erika és Diószegi Szabó Pál közös műsorral igyekezett felhívni a figyelmet a
templom rossz állapotára.
Vásárhely legrégebbi épületei között tartják számon a Sándi
Gyula tervei alapján készült újvárosi templomot, amely mára rossz állapotba
került. Sikertelen volt az egyházközség nemrégiben beadott pályázata, amely az
épület külső és belső renoválását fedezte volna. Most részletekben tervezik a
felújítást. Az egyházi támogatás csupán a tető rendbehozatalára elég, ezért a
teljes felújítás várat magára. Anyagi felajánlásokat és kétkezi munkát egyaránt
örömmel fogad a gyülekezet. Először a harang helyreállítását szeretnék
megoldani, majd fokozatosan újítanák az egész templomot. A harang felújítására
jótékonysági koncertet rendeztek a hétvégén.
– Most ez a koncert kimondottan a harang felújítására
irányul. Újra tudtuk tekercselni a mágnest, azonban még bizonyos
védőberendezések beszerzése szükséges. Azt szeretnénk, ha újra szólna a harang,
mivel két éve nem tudunk harangozni – mondta Kocsis Tamás református
lelkész.
A gyülekezet két tagja, Diószegi Szabó Pál és Juhász Erika
adták a jótékonysági koncertet a templom felújítása érdekében.
– Reneszánsz muzsika, klasszikus darabok és modern hangzású
egyházi dicséretek alkotják a műsort. Most szerzőként is bemutatkozunk, mivel
Erikával közös szerzeményeink is felcsendülnek. Ezeknek most itt lesz az
ősbemutatója – mondta Diószegi Szabó Pál.
Az előadók egyfajta hagyományteremtésnek és
figyelemfelhívásnak is szánták a koncertet. Azt szeretnék elérni, hogy
műsorukat más jótékonysági koncertek is kövessék.