Megjelent a Vásárhelyi Látóhatár című folyóirat
negyedik száma. A nagy érdeklődésre való tekintettel a helyi értékeket
felvonultató helyismereti, irodalmi és művészeti lap jövőre is megjelenik.
Az olvasói igények szerint állítják össze a lap tartalmát a szerkesztők a
folyóirat indulása óta. A korábbi számban például nagy sikert aratott az Erdős
család életét bemutató írás, ezért a mostani is foglalkozik a család
történetével. A főszerkesztő elmondása szerint olyan sok vásárhelyi vonatkozású
téma van, hogy nagyon könnyű megtölteni egy-egy számot.
– Mindig jelentkeznek olyan személyek, akik újabb kutatással állnak elő.
Olyan témákat fednek fel, melyekről eddig még nem esett szó. Néhányuknak az
íróasztal fiókjában lapulnak az értékes anyagok. Mi ezeknek nagyon örülünk,
mert publikálási lehetőséget tudunk számukra nyújtani. Nemcsak az
idősebbek, hanem a fiatalok is meg tudják mutatni, mit tudnak és mi
érdekli őket – mondta Fuchsné Benák Katalin, a lap főszerkesztője.
Ebbe a számba így kerülhetett bele a Magyar Néprajzi Múzeum munkatársának,
Kiss Margitnak a református ótemplom faberendezéséről szóló kutatása.
– Ennek köszönhetően újabb adalékanyagot találtak a faberendezésekhez és így
teljesebbé válik az erről való ismeretanyag, ami Vásárhely és az egész Dél-Alföld
szempontjából is nagyon fontos – tette hozzá Fuchsné Benák Katalin.
A folyóirat legújabb száma pár napja jelent meg és rögtön be is mutatták
a közönségnek a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Az érdeklődők itt azzal
a kéréssel álltak elő, hogy a továbbiakban ne negyedévente, hanem kéthavonta
jelenjen meg a lap.