Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

JUBILEUMI X. VÁSÁRHELYI „ÍZÖK” FESZTIVÁLJA (VIF 2022)

It is essential in any kitchen utensils.

„Vásárhelyikum” – Tradicionális Vásárhelyi Ételek bemutatkozása

Az idei évi rendezvény főmottója:

„Aki már főzött valamikor, valahol, az most jöjjön és főzzön velünk együtt!

  Főzőverseny-kiírás

Időpont:

2022. szeptember 10. (szombat)

Helyszín:

Hódmezővásárhely Dr. Rapcsák András út (sétáló utca) – Almáskert

A fesztivál állandó célja:

A hódmezővásárhelyi és környéki főzés, sütés hagyományainak felkutatása és a mai igényekhez igazodó alkalmazása, illetve olyan, akár új ételek megismerése, melyek gyökere a vásárhelyi régióra jellemzőek. A napjainkban lendületesen fejlődő falusi és városi turizmus gasztronómiai irányú fejlesztése, a térség vendéglátó helyeinek kiváló vendégcsalogató kínálatának bővítése, a térségi ételek, ételsorok kialakításának lehetősége, térségi gasztronómiai kiadványok kiadása. Valamint a városunkra jellemző egyedi, speciális tárgyak, szokások, emlékek, személyek, művek felkutatása, bemutatása… vagyis mindent ami vásárhelyi, vagyis „Vásárhelyikum”.

A főzőverseny állandó mottója:

„Ahogy már régön is szerettük, vagy ahogyan most szeretjük!”

Elkészítési mód: Helyszínen; (otthon csak a 3. kategória esetén, illetve egyeztetés alapján)

Időtartam: 1000 – 1600 –ig (Előkészület 9.00-órától)

Étel zsűrizés:

1200 – Levesek

1400  – Egytálételek

1600  – Sütemények, Nemzetközi Ízök 

Módszer: komplex, a szempontok figyelembevételével

Eredményhirdetés: 18 óra után a programtól függően

Meghirdetésre kerül az

Vásárhely Ifjú Séfei (VIS) verseny,

ahol olyan csapatok jelentkezését várjuk, ahol a főzők még kiskorúak!

1. korosztály: 14 év alatti versenyzők (Mini Séfek)

2. korosztály 14-18 év közötti versenyzők (Ifi Séfek)

Minden ifjú csapatban kérünk egy felnőtt csapatkapitányt, aki felügyeli és koordinálja a csapat munkáját. A csapat feladata, hogy az alábbi 4 kategórián belül egy vagy több ételt megalkotása. A kóstolás során külön kerülnek elbírálásra a felnőtt versenyzőktől.

Kategóriák:

1. Levesek (pl. Táskaleves, Suhantott levesek, stb.)

2. Egytálételek (pl. Döröllye, Paprikások, Raguk, Sültek stb.)

3. Sütemények (pl. Fenéken sült túrós lepény, Barátfüle, Lakodalmas perec, Vízen-kullogó, stb.)

4. Nemzetközi Ízök Vásárhelyi módra (más nemzet vagy tájegység ételei, ahogyan mi csináljuk)

Nevezési feltételek, szempontok:

  1. Nevezni saját alapanyaggal lehet, asztalról, székekről, főzéshez szükséges tűzről a csapatoknak kell gondoskodnia. Nevezési díj nincs. Az első, a második és a negyedik kategóriában az elkészítés a helyszínen történik (indokolt esetben eltérési lehetőség), míg a harmadik a sütemény kategóriában, amennyiben nincs lehetősége a helyszínen megsütni az ételt úgy a kóstolásra, fogyasztásra szánt kész mennyiséget otthonról is elhozhatják a csapatok.
  1. Nevezni, 2022. szeptember 8-ig, csapattal (a csapat és a csapatkapitány (Ínymester) nevének megadásával) vagy egyénileg, az elérhetőségek, és az étel elnevezésének megadásával, Csáki Zsolt gasztro-szervezőnél a mellékelt jelentkezési lap (a szöveg alján letöltheti) visszaküldésével a hod.gasztrolovag@gmail.com elektronikus levélcímen (levél tárgya: VIF 2022), vagy aláírva személyesen Sonkoly Ágnes szervezőnél a Besenyei Ferenc Művelődési Központ információs pultjánál leadva lehet.

Egy csapat több kategóriában, illetve egy kategórián belül több étellel is nevezhet!!! Minden ételt külön jelentkezési lapon kérjük beadni!

  1. Az ételeket csak a saját csapat fogyasztására lehet elkészíteni. A csapat létszáma nincs korlátozva.
  1. Az ételeket minimum 5 tagú zsűri értékeli és a legjobb csapatok elnyerhetik az „Vásárhelyikum” minősítést illetve a legjobb műveket díjjakkal jutalmazzuk.  
  1. Az elbírálás során figyelembe veszi a zsűri az étel ismeretét, a csapat-együttműködést, egységességét, az alapanyagok megválogatását, az elkészítés módját és minőségét, az ételek ízét, harmóniáját, küllemét, a tálalást.

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt kap az újszerű, újragondolt hagyományos ételek és a fúziós megoldások más nemzetek, tájegységek konyháival!

Nevezzen be Ön is egyénileg vagy csapatával!

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc – biztonsági és Állategészségügyi Osztálya azzal a feltételekkel járult hozzá a verseny megrendezéséhez, hogy a versenyző által elkészített étel csak akkor bocsátható közfogyasztásra, ha a versenyző erre vonatkozó működési engedéllyel rendelkezik. (2008. évi XLVI. törvény; 62/2011. (VI.30.) VM rendelet)

Megszakítás