Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Juhász számadás Hódmezővásárhelyen

A gazdasági év végéhez kötődő, ősi népi szokás felelevenítésére kerül sor
szeptember 26-án, pénteken a hódmezővásárhelyi Árpád utcai Tájházban, ahol
juhász számadást tartanak a helyiek az ősz beköszöntével.

A Szent
Mihály-napi program már hagyományosnak tekinthető, ugyanis harmadik alkalommal
várja színes kínálatával az érdeklődőket.

Elődeink ezt
a nevezetes őszi fordulót, amikor a nyáj beszorult a legelőről, összekötötték az
elszámolással és a pásztorfogadás szertartásával. Régen a juhokat Szent
György-napkor hajtották ki a szabadba. Ekkor a gazdák vendégelték meg az
őrzőket, hogy azok minél derekasabban gondoskodjanak majd az állataikról. Szent
Mihálykor viszont a pásztorok lakatták jól a tulajdonosokat az elégedettség
elnyerésére, és a szezon bő megfizetésének reményében. Ilyenkor került asztalra
a saját készítésű birkaétel, sajt, a befőzött lekvár, a szőlő és a finom borok.
Az őszi gasztronómia mellett, hajnalig tartó zeneszóval és énekkel telt a
mulatság. Eközben a pásztorok átadták állataikat, megkapták bérüket, és vagy
elszegődtek korábbi munkaadóikhoz, vagy új után néztek. Ezt a hangulatot és
élményt szeretné átadni majd a nap programja.

Szent Mihály
a katolikus hagyományban arkangyalként, a mennyei seregek harcosaként, a gonosz
legyőzőjeként szerepel. Gyakran ábrázolják mérleggel a kezében, alakja a magyar
Szent Koronán is megtalálható. A népi felfogás szerint ő kíséri át a lelkeket a
túlvilágra. Ünnepe egyben a kisfarsang kezdete, a lakodalmak ideje is.

A
hódmezővásárhelyi rendezvény főszereplője a makói Dani János lesz, akinek
családjában már öt nemzedék óta vannak pásztorok. A férfi a hagyományőrző napon
bemutatja a birka nyúzásának és nyírásának technikáját és kóstolót tart az
általa készített ételekből is. A délután lesz kobaktök-, illetve ostorkészítés,
állatsimogató, lovasbemutató, ugratóverseny, vetélkedők és pásztorzene. A
program keretében bemutatják a tűz szentségét, a taplóval és a kovával
meggyújtott lángot is.

A
pásztorkultúra tárgyi eszközeiből egyébként szeptember 18-án nyílt kiállítás a
vásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban. A magángyűjtők anyagából október
5-ig látható tárlat a gazdag múltú pásztorkultúrát reprezentálja. Az érdeklődők
megtekinthetik a hagyományos technikával készült botokat, karikásostorokat,
dohányzacskókat, bicskatokokat, tarisznyákat, szűröket, ruhákat, mellényeket és
kalapokat. Emellett a pásztortűz gyújtásához és a szabadtéri főzéshez szükséges
eszközöket – kovaköveket, bográcsokat és üstöket – is bemutatják.

(MTI)