Folytatódik a
Nemzeti Emlékezet Hete a hódmezővásárhelyi Emlékpontban: október 27-én este 5 órától az erdélyi származású Visky András több nyelvre
lefordított, a világ több pontján sikerrel játszott Júlia című monodrámáját
tekintheti meg az érdeklődő közönség Dér Denisa színművész
előadásában.
Visky András: Júlia című
monodrámájában a megelevenedő önéletrajzi eseményeken keresztül az erdélyi
magyarság közelmúltja tárul fel. Az egyetemi tanár, írók és irodalomtudós Visky
szülei valóságos történetét dolgozza fel színpadi művében. Édesapja 1939-ben
Magyarországra szökik, itt végzi el az egyetemet, és itt ismeri meg későbbi
feleségét. A második világháború után, néhány hónapos házasokként úgy döntenek,
Erdélyben vállalnak szolgálatot, mert egy papnak soha sem a könnyebb utat kell
választania. Visszaszöknek Erdélybe, és ez önmagában is gyanússá teszi őket a
hatóságok szemében.
Az 1956-os forradalom
továbbgyűrűzéseként az író édesapját, Visky Ferenc erdélyi református lelkészt
22 év börtönre ítélik, édesanyját, Júliát és a hét testvért pedig kitelepítik a
Duna-deltába. Amikor Júlia szíve a megpróbáltatások alatt összeroppan, a
klinikai halál állapotában sajátos logikai rendszerben meséli, éli újra
történeteit. A múltbéli emlékezés meghitt és türelmet, hitet próbáló jelenetei
keverednek a tábor rideg, könyörtelen hétköznapjaival. Égi és földi urával
folytatott párbeszédei hitről, bizalomról, szeretetről tanúskodnak. Júlia naiv
hitet és intellektuális iróniát egyszerre felmutató történetmesélése különös
lebegő költészetet ad a drámának. A megpróbáltatásokon átragyogó, gyönyörködtető
életigenlés és szeretet marad bennünk.
A szlovák származású és anyanyelvű
Dér Denisa magával ragadó előadásáról elismerően ír Tarján Tamás
irodalomtörténész, kritikus. „Dér Denisa –
mondhatni korántsem véletlenül – a mosolyra talált rá. A hol átszellemült, hol
gyerekpásztázó, hol értelembomlott, hol letörölhetetlenül életerős, hol megadó
mosolyra. A mosoly ezer változatára. Egész teste, estélyi ruhás törékeny alakja
mosollyá lényegül.”
A megrendítő mű sikeréről mi sem
árulkodik többet, minthogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepéhez
kapcsolódóan Dér Denisa művésznő nyugat-európai, berlini és brüsszeli fellépését
követően érkezik Hódmezővásárhelyre, hogy a kultúrát nagy becsben tartó város
polgárai előtt is bemutassa a darabot.
Az előadás díjtalanul tekinthető meg
az Emlékpontban október 27-én, csütörtökön 17 órától!