Holnaptól, azaz július 1-től minden ügyfél egy KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATNÁL intézheti az ügyeit a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. Az 5 ügyfélszolgálatos kolléga közül egy mártélyi is lesz, úgyhogy a mártélyi ügyfelek is ugyanolyan gyorsan intézhetik ügyeiket.
A cél az, hogy a lakosoknak megkönnyítsük az ügyintézést és a lehető legrövidebb ideig tartson egy-egy ügy elintézése.
A közös ügyfélszolgálat a földszinti 13/A teremben keresendő, a már megszokott ügyfélszolgálati időben, azaz:
Hétfő: 08 – 17
Kedd: 08 – 16
Szerda: 08 – 12
Csütörtök: 08 – 16
Péntek: 08 – 12
További könnyítés, hogy az ugyfel@hodmezovasarhely.hu e-mailcímen várunk minden kérdést, észrevételt, ami a hivatal munkájához kapcsolódik.
Külön odafigyelünk arra, hogy a KÖZTERÜLETEKKEL KAPCSOLATOS BEJELENTÉSEK is nagyon gyorsan megoldódjanak, ennek érdekében Dombi-Kiss László kollégánk fogja fogadni a bejelentéseket, munkaidőben a 0630-961 52 32 -es telefonszámon, ugyanezen a számon SMS-eket is tud fogadni és a Hódmezővásárhely applikáción keresztül is lehet majd jelenteni a közterületekkel kapcsolatos ügyeket. Az app-ot innen tölthetik le: https://apps.apple.com/us/app/h%C3%B3dmez%C5%91v%C3%A1s%C3%A1rhely-mobilapp/id988374094
vagy
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.hodmezovasarhely.android
Amennyiben külterületi utakkal kapcsolatos bejelentenivalójuk lenne, akkor Czövek Ferencet keressék a 0630 293 2775 -ös számon munkaidőben, vagy munkaidőn túl SMS-ben.
Amennyiben 30 napon belül nem kapnak választ a bármilyen platformon elindított ügyükre, kérjük jelezzék a panasz@hodmezovasarhely.hu e-mailcímen.
Emellett felhívjuk mindenki figyelmét, hogy bármilyen észrevétellel megkereshetik területi képviselőjüket is, akik priorizálni tudják az elintézendőket és továbbítják a hivatal felé.