Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Június végére elkészül a Jókai utca felújítása

14 centiméteres aszfaltburkolat kerül a Jókai utca alapjára. A megvastagított rész az út élettartamának növelését szolgálja. Ehhez a kivitelező olyan speciális keveréket használ, amellyel csökkenteni lehet a zajártalmat. A tervek szerint a felújítás június végére fejeződik be.

A Jókai utca pályaszerkezetének javítása még májusban elkezdődött, melyet azóta is szakaszosan végeznek. Az út teherbírását előre megvizsgálták, és ahol kellett, kicserélték az alapot, ahol viszont erre nem volt szükség, ott is történt bizonyos mértékű aszfaltmarás. Összességében az alapra 14 centiméter vastagságú aszfaltburkolat kerül. Ha az út magasabban van, akkor ugyanis a víz könnyebben le tud folyni róla, és így megnövelhető élettartama. Ehhez a kivitelező olyan aszfaltkeveréket kíván alkalmazni, amely a zajártalom csökkentésére is képes.

Mindez a pályaszint emelkedésével jár, ezért a bejárókat is úgy kell kialakítani és összekötni az úttal, hogy a lakók biztonságosan tudjanak rajta közlekedni. Ezzel párhuzamosan az út szegéllyel való ellátása és a vízelvezető árkok felújítása is megvalósul. A korszerűsítést a Magyar Állami Közútkezelő végzi. A beruházás teljes költsége több száz millió forintba kerül, melyet európai uniós pályázat finanszíroz. Az utat azért is szakaszosan bontják fel, mert így kerülhető el a forgalom bedugulása. A felújításai munkálatok a tervek szerint június végére fejeződnek be.

Megszakítás