Hatalmas sikert aratott Kaczor Feri a szombaton megrendezett
hódmezővásárhelyi Újvárosi Napon, ahol négyszer tapsolta vissza a
közönség a népszerű énekest. A több ezer embert megmozgató esemény
szervezői idén is jelesre vizsgáztak.
A délutáni programokra már az újvárosi és vásárhelyi emberek
többsége útnak indult, a Sógorok együttes 15 órai koncertjére több ezer
ember volt a Széchenyi téren. A szervezést végző csapat – Nagy Sándor
olvasókör elnök vezetésével – ismét jelesre vizsgázott, hiszen ez a
létszám Kaczor Feri fellépésére még tovább duzzadt. A további programok
között szerepelt a tombolasorsolás, illetve Luigi fellépése, majd este
az Atlantic együttes zenélt az utcabálhoz.
A koncertje után majd’ fél óráig autogramot osztó Kaczor Feri
portálunknak elmondta, mindig szívesen érkezik a városba, hiszen már
több baráti szál is ide köti. Meg sem tudom mondani, mennyi szeretetet
és ajándékot kapok egy-egy látogatásom során – fogalmazott az énekes.
Az
első vásárhelyi fellépésemet Égető Gyulának köszönhetem, ez 5-6 éve
történt, azóta minden évben ellátogatok a településre. A Rádió 7-nek
köszönhetően a közönség velem együtt énekli a dalaimat, amitől mindig
feltöltődöm. Már készül az új, tizenhatodik lemezem, amire csak
tavaszig kell várni, de tervezem egy válogatás lemez kiadását is, ami
akár már a karácsonyfa alá is odakerülhet – árulta el Kaczor Ferenc.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu