Dr. Kádár Pétert választották a Bethlen Gábor Gimnázium új igazgatójának. Tegnap a Tiszántúli Református Egyházkerület iskolatanácsa elsöprő többséggel támogatta programját.
A Bethlen korábbi igazgatóját gazdasági visszaélések gyanúja miatt függesztették fel az intézmény vezetése alól. Helyét január közepén ideiglenesen Faragóné Szénási Emese vette át, akinek a mandátuma augusztus 15-én jár le. A Tiszántúli Református Egyházkerület iskolatanácsa tegnap Debrecenben döntött az intézmény új vezetőjének személyéről.
Az igazgatói pályázatra két jelentkező volt. Az egyik Markovics György András, a keszthelyi gimnázium történelem–filozófia szakos tanára, a másik dr. Kádár Péter teológus, tanár, a vásárhelyi Cseresnyés Kollégium jelenlegi vezetője.
A jelöltek meghallgatása után került sor a döntéshozatalra, ahol 20:1 arányban dr. Kádár Péter programját támogatta az egyházkerület bizottsága, így a következő tanévtől öt éven át ő vezeti az intézményt.
-Az én feladatom augusztus 16-tól kezdődik. Azt szeretném, hogy a Bethlen megőrizze eddigi szellemi sajátosságait, református magyar pedagógiai hagyományait, közösségépítő jellegét. Az eddig elért eredményei mellett újabbakkal gyarapodjon. Jó lenne, ha az iskola református egyházi és ugyanakkor hódmezővásárhelyi karakterének a XXI. századba is fenntartható vonásait tükrözné – fogalmazott a frissen kinevezett vezető.
A Cseresnyés Kollégiumban a nyár közepén jár le dr. Kádár Péter vezetői szerződése.
Mint mondta, hosszas mérlegelés után végül úgy döntött, teljes erejével és idejével a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szakmai Kollégium vezetését vállalja a jövőben.