Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kajári Gyula kerámiáiból nyílt kiállítás

Kajári Gyula grafikusművész kerámiáiból
nyílt kiállítás a Nagy Sándor utcai Művészeti, Kutatási és Oktató Központban.
Az alkotót az egykori majolikagyár tervezőjeként is számon tartják, így az
általa készített egyedi termékeket ismerheti meg most a közönség.

Kajári
Gyula 1926-ban egy veszprém megyei faluban született. Már fiatalon kiderült
róla, hogy jó kézügyességgel rendelkezik. A Magyar Képzőművészeti Főiskola
grafika szakán végezte tanulmányait, ezután került Hódmezővásárhelyre, ahol a
majolikagyár egyik tervezője lett. Ez a világ nem volt ismeretlen számára,
hiszen a diploma megszerzése előtt a Herendi Porcelángyárban is dolgozott.
Kajári nagy találmánya nemcsak a fekete kréta volt, hanem az is, hogy a
grafikát a kerámiával ötvözni tudta.


Az a népi szellemiség, ami a vásárhelyi kerámiának volt, őt is megérintette,
mert tulajdonképpen ő is ugyanabból a közegből jött. Próbálta  a saját garfikai világát rávinni a majolikára
és ez sikerült is. Ha kereskedelmi szempontból nézzük, akkor ez
világszabadalomnak is nevezhető, de ilyen nincs a művészetben. Unikum volt a
magyar művészet történetében, mert egy grafikai szellemiséget át tudott
helyezni egy másik művészetbe – mondta Fecske András művészeti író.

Fecske
András személyesen is ismerte Kajári Gyulát, annak idején több kiállítását is
megnyitotta.


Különc embernek, aki saját útját járja, nyilván különc a viselkedése is. Nehéz
volt vele együtt dolgozni, csak a dolgok lényegét és szellemiségét nézte, és ha
abban valakivel nem értett egyet, nem volt a pardon – tette hozzá a művészeti
író.

Kajári
Gyula alkotásait november 20-ig lehet megtekinteni a Nagy Sándor utcai Kerámia
Központban.

Megszakítás