Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Karácsonyi ajándékot kaptak a bölcsődék

A közelgő karácsony alkalmából több intézménybe is ajándékokat vitt Almási István polgármester. Tegnap délelőtt az Oldalkosár utcai és a Hóvirág utcai bölcsődékbe, míg délután a Kovács-Kűry Időskorúak Otthonába látogatott a város első embere.

Örömmel és kacagással fogadták az Oldalkosár utcai Bölcsődébe járó gyermekek Almási István polgármestert, aki a város ajándékát, rajzfilmfigurákat ábrázoló gumilabdákat hozott a közelgő karácsony alkalmából.

– Az önkormányzat a legidősebb generáció számára 4000 forintos utalványokat juttat el, és úgy éreztük, ha még van keretünk a legkisebbeket is megajándékozzuk. 20 labdát hoztunk, és mint hallottam, ez fontos dolog a bölcsiben. Látható, milyen örömmel fogadták mindezt az apróságok, akik a jövő zálogai. Bízunk benne, jövőre is tudunk majd ajándékozni – mondta Almási István polgármester.

Ebbe az intézménybe a kilenc bölcsődés csoportba több mint száz kisgyermek jár.

– Itt a bölcsiben tényleg ez a legfontosabb, mivel nálunk a labda úgynevezett alapjáték, csakúgy, mint a baba. Ezeket mindig pótolnunk is kell, a csoportokban mindig megfelelő mennyiségben rendelkezésre kell, hogy álljanak. Mivel fogyóeszközök, örültünk, hogy kaptunk, tavaly is juttatott belőle az önkormányzat – mondta Géczy Istvánné, az Oldalkosár utcai Bölcsőde vezetője.

A városvezető a Hóvirág utcai Bölcsődébe is 20 labdával érkezett. Ebben a létesítményben 130 gyermek jár a 14 csoportba.

– Rendkívüli öröm fogadta, amikor a polgármester úr a zacskóból kigurította labdákat. Sokan vissza is dobták neki. Ez nagyon jó választás volt – mondta Szél Józsefné, a Hóvirág utcai Bölcsőde vezetője.

A labdák nem csak a szórakozást szolgálják, pedagógiai szempontból a játék- és mozgásfejlődést elősegítő eszközök is.