Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Karácsonyi díszeket készítettek a Tájházban

Karácsonyi díszeket
készítettek a hétvégén azok, akik ellátogattak az Árpád utcai Tájházba. Advent
utolsó vasárnapján minden az ünnepről szólt, a gyerekeknek bábjátékkal és
betlehemes előadással kedveskedtek a szervezők.

Közeledik a karácsony, így Advent utolsó vasárnapján az
ünnepre készülődtek az Árpád utcai Tájházban. Voltak kézműves foglalkozások,
előadások, sőt a vendégeket forró tea és sült alma is várta. Az egész napos
rendezvényen egy kiállítás is nyílt.

– A Folt Mozaik Szakkör munkáit lehet megtekinteni a Tájház
szobáiban. A kiállítást Vízkeresztig lehet megtekinteni, hiszen hagyományosan
ekkor bontják le a karácsonyfákat is, tehát január 6-ig lehet nálunk is
látogatni a tárlatot- mondta Sopov-Elekes Dóra, a Tájház
tárlatvezetője.

A családi programokra sokan ellátogattak, főként a
kisgyermekes szülők vettek részt a karácsonyi készülődésben.