Vojtovics Tímea és Kuzma Levente orgonaművészek adtak
karácsonyi koncertet a Belvárosi Katolikus templomban. A Tiszta Szívvel
Egyesület mára hagyományt teremtett azzal, hogy az adventi időszakban
szimpatizánsait jótékonysági hangversenyre invítálja. Az est bevételét a
szervezet egy újabb színvonalas játszótér kialakítására fordítaná.
Az adventi időszakban két éve Gregor József és barátai,
tavaly pedig Horgas Eszter fuvolaművész és Vukán György zongoraművész műsora
szerzett felejthetetlen élményt azoknak a vásárhelyieknek, akik elfogadták a
Tiszta Szívvel Egyesület meghívását. Idén a szervezet azt remélte, hogy
Vojtovics Tímea és Kuzma Levente orgonaművészek játéka hozza közelebb az ünnep
hangulatát.
Az orgonaművészek a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti
Karán végeztek. Innen az ismeretség és azóta nemcsak együtt játszanak, de az
életben is egy párt alkotnak. Erre a koncertre igyekeztek olyan darabokat
válogatni, melyek segítenek az ünnepekre ráhangolódni. Így került a repertoárba
például Liszt Ferenc: Weihnachten zongoraciklusa is.
A Tiszta Szívvel Egyesület a népkerti és a Damjanich
utcai játszótér után újabbat tervez. Jövőre az Európa Parkban szeretnének a
korábbiakhoz hasonló, korszerű létesítményt, így ennek az estének a bevételét is
erre fordítják. Az elképzelést az egyik pénzintézet is támogatta, és a
fiókvezető a koncertre 500 ezer forint értékű szimbolikus csekkel érkezett. Sőt,
itt jelentette be Lázárné Megyeri Zita, az egyesület kuratóriumi elnöke azt is,
hogy az egyik építőipari cég ügyvezető igazgatója 3 millió 600 ezer forintot
ajánlott fel az egyesület számára.