Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kardvívókat toboroz a Csomorkány Sport Egyesület

Tagokat toboroz a Csomorkány SE. A kardozók jelenleg négyen vannak, ezt a létszámot szeretné elsősorban bővíteni az egyesület. A nívós vásárhelyi klub az országos Fülöp Mihály versenysorozat ponteredményei alapján jelenleg a ranglista negyedik helyén áll.

A Csomorkány SE legutóbbi taggyűlésén új szakágak beindításáról határozott. A dr. Makó András vezette amatőr szakág a régi vívókat várja, akik a versenyzők asszópartnereiként játszhatnak majd. Ennek keretein belül bárki szórakozásként, vagy sportként is kipróbálhatja a vívást. A másik új szakág pedig a kardvívás lett, Donka Gábor edző vezetésével.

Az új szakágak beindítására több szempontból is szükség volt. Még tavaly ősszel a Csomorkány Kupán jelentették be, hogy Vívócentrum létesül Vásárhelyen, a régi Tiszti Klub helyén, és a vívószövetség közép-, és hosszú távú tervei között is a vívócentrumok létrehozása szerepel. Ehhez azonban több fegyvernemre is szükség van. Ennek érdekében a sportegyesület most elsősorban a kardozók közé toboroz tagokat.

– Új tagokat szeretnénk felvenni, hiszen át fognak adni egy európai szintű vívócentrumot Vásárhelyen, és ennek az a lényege, illetve kérte a szövetség is, hogy még egy szakágat indítsunk be. E z a mostani toborzás azért történik, hogy az új szakágunkra, a kard szakágra toborozzunk gyerekeket – mondta Magyary Ágnes a tőrvívás szakág-vezetője.

Habár az új szakág március negyedikével már elindult, az újonnan érkezettek is könnyen be tudnak majd illeszkedni az edzések rutinjába, és lesznek edzőtáborok is.

-A nyáron beindul egy edzőtábor sorozat, mert több edzőtábort is szeretnénk tartani, ahol összegyűlnek a gyerekek. A gyerek ott megkapja az alapokat, még ha újonnan jött is, és szeptembertől gőzerővel dolgozunk a sikeres vívásért – mondta Donka Gábor, a kard szakág vezetője.

Az országos Fülöp Mihály Kupa versenysorozat ponteredményei alapján a vásárhelyi Csomorkány SE a ranglista negyedik helyén áll, legutóbbi versenyeredményei is igen kiemelkedőek.  A Szigetszentmiklósi Tőregylet versenyén újonc korosztályában Makó András a 6. helyen végzett. A 10 éves lányok versenyében pedig Izsó Lucának sikerült a döntőbe kerülnie. A négybe jutásnál elszenvedett vereségével ő is a 6. helyezést szerezte meg.