Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kártérítési pert indított az önkormányzat a K’ART Építész Stúdió ellen

Kártérítési pert indított a hódmezővásárhelyi
önkormányzat a K’ART Építész Stúdió ellen. A Balogh Imsi Sportközpontot építő
vállalkozó az igazságügyi műszaki szakértői vélemény alapján mintegy 173 millió
635 ezer forinttal túlárazta a sportlétestíményt. Az önkormányzat az építési
költségeket az állammal közösen közel 4 éve fizeti, az eltelt idő alatt a város
közel 50, míg az állam 30 millió forintot fizetett ki a szakértői véleményben
meghatározott valós értéken felül. A város bírósághoz fordult.

2007-ben úgynevezett PPP konstrukcióban épült meg a Balogh
Imsi Sportcsarnok. Ennek lényege, hogy egy közbeszerzési eljárásban
kiválasztott vállalkozó saját költségén megépíti és üzemelteti a
sportlétesítményt, amelyet használatra átad az önkormányzatnak, cserébe a város
és az állam 15 év alatt havi részletekben téríti meg az építés és a működtetés
költségeit. Az önkormányzat a közelmúltban belső ellenőrzést rendelt el, mivel
a költségek egyre nagyobb terhet róttak a városra. A vizsgálat során a
csarnokot építő vállalkozó, Kendi Imre azonban megtagadta azon számlák
bemutatását, amelyek alapján a csarnok építési költségeit 836 millió forintban
határozta meg. A kormány is vizsgálatot kezdett a nagyértékű beruházás kapcsán,
a kirendelt igazságügyi műszaki szakértői vélemény pedig megállapította:
valójában 662,5 milliónál nem kerülhetett többe a csarnok, azaz Kendi Imre
egészen pontosan 173 millió 635 ezer 11 forinttal többet határozott meg építési
költégként. Az állam és az önkormányzat közösen 2007 óta havonta törleszti a
vállalkozó költségeit, az igazságügyi műszaki szakértői véleményben
megállapított túlárazás miatt a város így 49 millió 682 ezer 667 forintot, míg
az állam 29 millió 257 ezer 683 forintot fizetett már ki a csarnok valós
építési költségein túl. Az önkormányzat a napokban a Csongrád Megyei Bíróságon
kártérítési pert indított. A város közgyűlése szeptember elsejétől felmondta a
szolgáltatói szerződést, az önkormányzat megtévesztése, valamint az okozott kár
miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett.