Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Katonaélet testközelből

A Zrínyi Miklós Laktanyában működő helyőrségi
múzeum a vásárhelyi katonaélet minél részletesebb és hitelesebb bemutatását
vállalta magára. Az évekkel ezelőtt létrehozott tárlatot a
közeljövőben átalakítják és kibővítik, a látogató így testközelből találkozhat
a korszerű technikákkal és a katonák hétköznapjaival.

A kiállítóhelyet még 2007-ben alakította ki a helyőrség a szegedi Móra
Ferenc Múzeum és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum segítségével.

– A múzeum kifejezetten a hódmezővásárhelyi helyőrség történetét,
katonamúltját mutatja be, az alakulat jelenét, hagyományait jeleníti meg –
tájékoztatott Sidló Kitti, a laktanya kulturális és sportrészlegének vezetője.

Elsősorban korabeli egyenruhákkal, hadászati felszerelésekkel, írásos
anyagokkal, fotókkal, dokumentációkkal várják a látogatókat, a tárlatot azonban
a közeljövőben a jelenkor eszközeivel is kibővítik.

– A ma használatos tárgyakat mutatjuk majd be egy sátor felállításával,
amely a tervek szerint úgy lesz berendezve, hogy a mai modern felszereléseket
testközelből láttatja –  hívta fel a figyelmet a részlegvezető.

A kiállítás jelenleg is megtekinthető, de novembertől már a bővített,
némileg átalakított múzeumi térrel várnak minden érdeklődőt. A laktanya
elsősorban iskolás csoportoknak szánja a kiállítást, de bárki megtekintheti a
helyőrségi múzeumot.

Megszakítás