Közel kétszáz diák lepte el a vásárhelyi
laktanyát múlt hét pénteken. A Gregus Máté Tagintézmény tanulói a honvédelemmel ismerkedtek meg,
szeptembertől ugyanis már ilyen tantárgyuk is lesz.
A katonai alapismeretek szabadon választható érettségi
tantárgyként a HISZK Gregus Máté tagintézményében szeptembertől indul el az
erre jelentkező 11. évfolyamos diákok számára, míg a város 7-8. osztályos általános
iskolásai a Zrínyi Miklós laktanyában rendezett szakkörökön ismerhetik meg a
honvédség működését, a katonák napi munkáját és a missziós tevékenységet. A
képzés bemutatására nyílt napot tartottak a laktanyában.
– Azt kínáljuk a gyerekeknek, hogy választható tantárgyként
érettségi vizsgát is tehetnek. A képzésük pedig itt a laktanyában lesz, ami
eléggé gyakorlatiasnak ígérkezik és nagy az érdeklődés iránta – mondta Nagy
Zsuzsanna, a Gregus Máté Tagintézmény igazgatója.
A nyílt napon számos bemutatón vehettek részt a diákok.
Megnézhették az alakulatot, a katonai járműveket, a fegyvereket, sőt bekapcsolódhattak
egy harcászati bemutatóba is. A laktanya parancsnoka szerint a szeptemberben
induló honvédelmi oktatás nemcsak a katonai alapismeretek elsajátításából fog
állni.
– A hazaszeretetet és a honvédelmet – amely egyébként
mindenki feladata – is tanítanánk. Ezekről a dolgokról lenne többek között szó,
amelyek nagy része a tervek szerint elméleti foglalkozás, kisebb része
gyakorlati foglalkozásként működne. Általános iskolában pedig szakkör jelleggel
oktatnánk a honvédelmet – mondta Kovács József ezredes, a helyőrség
parancsnoka.
Akik elsajátítják a honvédelmi ismereteket nem feltétlenül
lesznek később katonák, de a tantárgy hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok
belelássanak abba, hogy milyen a hazát szolgálni.