Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Katonai szakközépiskola, kollégium lehet Vásárhelyen

A Modern Városok Programban Hódmezővásárhely számos fejlesztésre számíthat, többek között a honvédelem területén. A kórház fejlesztése mellett egy katonai szakközépiskola is létrejöhet, amely azt bizonyítja, hogy az ország biztonságának védelmében vezető szerepet tölt be a helyi laktanya.

 

A hódmezővásárhelyi laktanya kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az itt szolgálatot teljesítő katonák a déli határ védelmét el tudták látni. Éppen ezért komoly tervek vannak annak fejlesztésére, további bővítésére és korszerűsítésére – nyilatkozta a Vásárhelyi Televíziónak Simicskó István honvédelmi miniszter.

 

– Vannak olyan raktárépületek, legénységi épületek, amelyeket fel kell újítanunk és bővítenünk, mert hangsúlyosan terhelt a laktanya a határvédelmi feladatokban. Ezért gondoltunk arra, hogy a város vezetésével egyeztetve közösen megvalósítjuk mindezt – mondta Simicskó István.

 

A miniszter a jövő év első negyedévére prognosztizálja az új létesítmények kialakítását. Ez létszámbeli növekedést is eredményezhet a helyi laktanyában. 

 

Mindezt kiegészíti a Honvédelmi Minisztérium vásárhelyi kórházzal történő együttműködése, amely egy speciális jogkörhöz juttatná a helyi egészségügyi intézményt. A Budapesti Honvéd Kórház és a vásárhelyi intézmény között néhány héten belül megszülethet egy megállapodás.

 

– Az itt szolgálatot teljesítő katonáknak nem kell Budapestre utazniuk az egészségügyi alkalmassági vizsgálat érdekében, hanem a vizsgálatok jelentős részét itt is meg tudják majd csinálni. Ez erősítené a helyi kórházat is, valamint ésszerű és praktikus. Ehhez még egészségügyi képzések is járulnak majd – tette hozzá a miniszter.

 

Tervben van egy katonai középiskola létrehozása, illetve katonai kollégiummal.

 

A miniszter a migrációs nyomás kapcsán azt is elmondta, hogy a kettős határvédelem, az újabb kerítés megépítése, a háromezer határvadász jelenléte, a katonákkal való együttes és folyamatos fellépés a dél-alföldi térség nyugalmát szolgálja.

 

Megszakítás