Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Katonazene szólt a város utcáin

Harmadik alkalommal adott otthont Hódmezővásárhely a Dél-Alföldi Katonazenekari
Fesztiválnak. A tavalyi évhez hasonlóan, a rendezvényen a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar mellett a Szolnoki Légierő
Zenekar, a Debreceni Helyőrségi Zenekar, valamint a hódmezővásárhelyi Városi
Fúvószenekar és mazsorettcsoport vett részt.

A zenekarok a város három pontján –
a dr. Banner János utcánál, az Erzsébet-ligeti játszótérnél és az Emlékpontnál –
adtak térzenét, majd az Andrássy út és a Kaszap utca kereszteződésénél
találkoztak, és zeneszóval meneteltek a Kossuth térig, ahol sor került az
egyesített zenekari koncertre, illetve a zenekarok rendkívül látványos és szórakoztató  alaki bemutatóira.

A Honvédelmi Minisztériumot dr. Szeredi
Péter kabinetfőnök képviselte az eseményen, aki köszöntő beszédében a
katonazenekarok szerepéről beszélt.

– A Magyar Honvédség számára különleges alkalmak a mai naphoz hasonló rendezvények, mert a civilek betekintést kaphatnak a laktanyák zárt világába, a
katonák mindennapjaiba. A civil lakosság és a honvédség kapcsolatteremtésében
pedig a katonazenekaroknak kiemelt szerepe van – mondta le dr. Szeredi Péter.

Dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti bizottságának elnöke, a honvédség jelenlegi és
jövőbeli feladataira hívta fel a figyelmet megnyitó beszédében.

– Néhány héttel ezelőtt ugyanezen a főtéren búcsúztattuk azokat a katonákat, azt a zászlóaljat, amelyik Afganisztánba indult. Ma, az ünneplés mellett azokra a
katonákra is gondolnunk kell, akik Hódmezővásárhelyről vagy a haza más
pontjáról az életük kockáztatásával teljesítenek szolgálatot az egyre nehezebb
nemzetközi misszióban – hívta fel a figyelmet dr. Lázár János.

– Nagy szükség van a lelkesítő katonazenére- folytatta a polgármester- egy olyan időszakban, amikor katonazene mellett vívjuk a költségvetés csatáit, és ebben a küzdelemben
nehezen mondhatnánk, hogy a Magyar Honvédség ügye győztes lenne 2010-ben. Nagy
szükség van a lelkesítő katonazenére, mikor Afganisztánban csapataink harcban
állnak, és a világ legnagyobb biztonsági kihívásában próbálunk helytállni
magyarként, és magyar honvédként. És természetesen nagy szükség van a lelkesítő
katonazenére akkor is, amikor a Magyar Honvédség szerepét keressük a 21.
századi magyar társadalomban, amikor nagyon sok nyugdíjas vagy még
szolgálatot teljesítő katona csalódottan tekint vissza az elmúlt húsz évre, hiszen a
fegyveres testületek inkább vesztesei, mint nyertesei voltak a
rendszerváltásnak – mondta el a polgármester, hozzátéve: a társadalmi
megbecsülésnek csak kevés olyan szép és tiszteletreméltó példája van, mint a hódmezővásárhelyiek
elismerése a vásárhelyi laktanyában szolgálatot teljesítők irányában.

– Új társadalmi megbecsülést kell teremtenünk, hogy a magyar honvéd megbecsült, respektált, tiszteletet érdemlő és tiszteletre méltó tagja legyen a magyar polgárok közösségének. Ne csak egzisztenciális, hanem erkölcsi és
morális okok miatt is érje meg katonának lenni – emelte ki a politikus.

A jövőre nézve dr. Lázár János elmondta: új pályára kell állítani a Magyar Honvédséget.

– Nem folytatható a hadsereg leépítése. Erősíteni kell a honvédséget, hogy szolgálni tudják a magyar polgárok biztonságát a hazán belül, minél magasabb minőségben tudjanak megfelelni a NATO elvárásainak, és ne a kilátástalanság, a bizonytalanság és az elbizonytalanodás serege legyen a Magyar Honvédség – zárta gondolatait Hódmezővásárhely első embere, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke.

Megszakítás