Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kemény küzdelemben győzött a Kosársuli

Ismét győzött az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli,
ezúttal a Budapesti Honvéd csapatánál bizonyult jobbnak. Nagy volt a mérkőzés
tétje, hiszen két héttel ezelőtt a pesti alakulat akadályozta meg
továbbjutásukat a kupában.

A meccs első perceiben azonnal öt pontot dobtak a
vásárhelyiek, de a pestiek két szépen kivitelezett támadással egalizálták a
helyzetet. Jól ment nekik a játék, az első periódus végén a Honvéd hat pontos
előnnyel fordulhatott. A harmadik játékrészben vált igazán izgalmassá a meccs,
mindkét együttes rohamtempóban pattogtatott. A Vásárhely feljavuló
védekezésének köszönhetően 7 ponttal átvette a vezetést. A Kosársuli ezután
végig megőrizte fölényét, így behúzta a kilencedik strigulát is az
eredménylistán. Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli a héten sem tétlenkedik. A
kék-sárgák egy nemzetközi edzőmérkőzéssel készülnek a listavezető Jászberény
elleni december 18-i rangadóra. Most szombaton ugyanis a Temesvár látogat a Hódtói
Sportcsarnokba. Az együttes ellen nem ez lesz az első összecsapás, hiszen a két
gárda rendkívül jó kapcsolatot ápol.

Megszakítás