Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Képességfejlesztés az óvodában is

Az óvodai integrációval kapcsolatban
tartottak szakmai napot a város óvónői és általános iskolás tanárai számára a
Városháza házasságkötő termében, a Janikovszky Éva óvoda szervezésében. A
tanácskozás fő témája a gyerekek képességfejlesztése volt.

A nagy számban megjelent pedagógusokat
Tóthné Kecskeméti Katalin köszöntötte a szakmai találkozón. Az oktatási
bizottság elnöke elmondta: Vásárhelyen 2007-ben zajlott le az iskolák
integrációja, és minél hamarabb szeretnék, ha az óvodákban is elindulna ez a
munka. A Janikovszky Éva óvoda már több pályázatot is nyert ebben a témában, és
ezek keretében szervezhetnek szakmai napokat is. Patócsné Dezső Katalin, az
intézmény vezetője elmondta, legfontosabb feladatnak az integrációban a gyerekek
képességfejlesztését tartja. A mostani előadás is erről szólt. A Janikovszky Éva
óvodának már nem ez volt az első szervezett szakmai fóruma. A korábbiakról eddig
mindig elégedetten távoztak a kollégák.

Megszakítás