Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kerámiaművészet egykor és ma

A hódmezővásárhelyi kerámiaművészet múltja és jelene címmel nyílt a közelmúltban kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban. A tárlat elsősorban a majolika gyár termékeiből válogat.

A kiállítás Hódmezővásárhely hétezer éves kerámiakultúrájából vázol fel részleteket, valamint jelzésértékkel megjelenik benne a népművészet is, de a tárlat szervezői az egykori majolika gyár termékeire fektették a legnagyobb hangsúlyt.

– A tárlaton az az időszak jelenik meg hangsúlyosan, ami a népművészeti tárgyak gyökereiből adódott, vagyis a majolika gyár művészei vannak előtérben. A történelmi majolika 1912 és 1938 közötti időszakából 130 tárgykerámia van a vitrinekben. Szerencsére minden alapítótól van egy szignált tárgy, ami azonban sajnos nem a mienk, gyűjtők jóvoltából van nálunk. Ők tették lehetővé, hogy közzé tehessük – mondta Pannonhalmi Zsuzsanna, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke.  

A kiállítást Almási István alpolgármester nyitotta meg, aki történelmi áttekintést nyújtott a korszakról párhuzamot vonva a város jelenlegi kultúrtörekvéseivel.

– Mi is volt a célja az akkori művészeknek? A hagyományokra építve művészi kerámiát létrehozni. A város célja ma is ugyanez. Ezért indult el a város a nemzetközi Ceramica programban, amelynek első része tavaly zárult le – mondta Almási István alpolgármester.

A tárlat érdekessége, hogy a majolikagyárat alapító művészek kerámiái mellett egy-egy általuk készített festményt is bemutat, jellemezve ezzel művészi korszakaikat. Az egyedinek számító gyűjtemény augusztus 15-ig tekinthető meg a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban.