Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kerékpáros megemlékezés a román megszállás áldozataira Hódmezővásárhelyen

Kerékpárral
járják végig az 1919. évi hódmezővásárhelyi tömeggyilkosság áldozatainak
halálmenetét a városházától a Kutasi úti emlékműig. Július 25-én, vasárnap 8
órakor, a Kossuth térről indulva biciklis múltidézéssel emlékeznek a román
megszállás 56 áldozatára, az út folyamán a szervezők rendhagyó történelemi
előadással és versekkel idézik fel a több mint kilenc évtizede történt
tragédiát.

Hódmezővásárhely határában
zajlott az 1919-es esztendő egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága, ahol román
katonák 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg. 1919. július
25-e reggelén a várost megszálló románok pribékje, a magát rendőrparancsnoknak
kiadó Berényi László felhozatta a városháza börtönéből a korábban ártatlanul
bebörtönzött helyi polgárokat, majd az egymáshoz kötözött emberek egy szakasznyi
román katona kíséretében elindultak a város határába. A menetet rémülten
figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. A Hódmezővásárhelytől
6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál álltak meg, ahol a román katonák a
foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság 56 áldozatának
közel fele 30 év alatti volt, túlnyomó többségük szegény sorban élt.

A
Hódmezővásárhelyi Trianon Társaság és a Vitézi Rend szervezésében július 25-én,
vasárnap 8 órakor kerékpáros emlékmenet indul a hódmezővásárhelyi városháza
elöl, majd az 1919-es direktórium székháza, az Epreskert és az Aranyág
érintésével tekernek ki a résztvevők a volt Nagy Dezső tanyához, a kivégzés
színhelyére. 9.30-kor a Kutasi út 194-es km-nél álló emlékműnél néma főhajtással
tisztelegnek az 56 ártatlan áldozat emléke előtt.

Megszakítás