Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kerékpártúrára indult a Megoldás Egyesület

700
kilométeres bicikliútra indultak a ceglédi Megoldás Egyesület
gyermekei. A több városon keresztülvezető túra egyik
megállópontja volt Vásárhely. A fiatalokat vendégül látta a
város, meleg ebédet és frissítőt kaptak a hosszú kilométerek
után.

Kerékpáros túrára indultak a
ceglédi nevelőszülőknél élő gyerekek. A Megoldás Egyesület
minden évben közös programokat szervez a nehéz helyzetben lévő
fiataloknak. A gyerekek kilencnapos biciklitúrára indultak, 700
kilométer tesznek meg, ebből 180 kilométert vonaton. Az egyesület
a nevelőszülőknek és a gyerekeknek is kikapcsolódást próbál
nyújtani ezzel a túrával.

– 2006-ban
alakult meg az egyesület. Szervezetünk tagjai a nevelőszülők,
akik állami gondozásban lévő fiatalokat vesznek magukhoz és
nevelnek föl. A célunk az, hogy megértessük a gyerekekkel, hogy
nem csak ők vannak nehéz helyzetben, hanem országszerte
találkozhatnak sorstársakkal – mondta el Tóthné Wetter Judit, az
egyesület elnöke.

Huszonegy
gyerekkel indultak el a szervezők a hosszú útra. A legfiatalabb
résztvevő 8 éves a legidősebb huszadik életévében jár. A
kilenc napos út alatt nyolc várost látogatnak meg, köztük azt a
négyet is, ahol hasonló egyesületek, szövetségek működnek.

Megszakítás