Lezárult a kertvárosi kerékpárút építése.
Az összesen 2, 1 km
hosszú kerékpárúton a Kodály Zoltán utcától a Kása erdőn át egészen a Nagy
András János utca végig lehet közlekedni.
A kertvárosi kerékpárút hálózat fejlesztésére az
önkormányzat európai uniós pályázaton közel 80 millió forintot nyert, melyhez
önrészként 8,8 millió forintot tett hozzá. A beruházás a Kodály és a Tóalj
utcától egészen az Ipoly utcáig még a tavalyi évben megvalósult, ám a
csapadékos időjárás miatt idén tavaszig várni kellett a második ütemmel, vagyis
azzal, hogy a Kása-erdőn is átvezessen a bicikliút.
– Az erdővel meggyűlt a bajunk, le kellett állni a
munkavégzéssel. Végül idén júniusban lett olyan állapot, hogy egyáltalán
megközelíthetővé vált a terület. Külön talajerősítéseket kellett végezni, volt
talajcsere és még plusz réteget is be kellett építeni, de összességében
sikerült teljes egészében megoldani a problémát – mondta Hegyesi István, a
Délút Kft. főépítész vezetője.
A Kása-erdőben úgy alakították ki a bicikliút nyomvonalát,
hogy ne kelljen sok fát kivágni és közvilágítás kiépítésével még este is
biztonságosan lehessen erre közlekedni. A kertvárosi kerékpárút 2,1 km hosszú lett, így a
Kodály Zoltán utcától egészen a kishomoki buszfordulóig tart.
– Nemcsak az önkormányzat számára, hanem a kertvárosi
kerékpárutat használók számára is nagy öröm, hogy ilyen minőségű és ilyen
nagyszerű út készült el. Ennek a nyomvonala úgy gondolom, hogy Magyarországon
is egyedülálló, hiszen a Kása-erdőt szeli keresztül, nem nyílegyenesen, hanem
kisebb kanyarokkal, ami még változatosabbá teszi a közlekedést – mondta Kószó
Péter alpolgármester.
Az útnak vannak olyan szakaszai, melyeket a biciklisek és
gyalogosok egyaránt használhatnak. Azokon a helyeken pedig, ahol még nem
festették fel az útburkolati jeleket, most pótolják.